Tudnivalók a DPI Fidesz flottáról
A magyar piacon nagyon sok flotta szolgáltató tevékenykedik. Szinte minden flotta az ütős perdcíjaival és olcsó internettel próbálja magához csábítani az ügyfeleket. Figyelni kell arra, hogy melyik flottába csatlakozol, mert sajnos sok olyan van, ami nem megbízható.
A következőkben egy rövid összefoglalót készítettünk két olyan flottáról, amiknek az árai is rendben vannak, illetve vevői visszajelzések alapján az előfizetők védve vannak az esetleges kellemetlen meglepetésektől.
Mit tud a DPI fidesz flotta és a TarifaExpert flotta
Vigyáznak, hogy ne vesszen el a számod
Sok mobilflotta esetében, hogyha a nevükre kerül a számod és a flotta megszűnik, vagy „bedől” a telefonszámodat elbuktad, mivel lemondtál róla. A dpi és tarifaexpert flották esetében ez nem így van.
A DPI flotta esetében a Telenorral kötsz közvetlenül szerződést, így garantálva van a számod. A TarifaExpert flottánál a flottakezelőnél van a szám, viszont a szolgáltató és a flottakezelő között kötött szerződés értelmében hűségidőtől függően elkérheted a számodat. Azaz itt is a tied marad a tulajdonjog.
Megbízható szolgáltató áll mögöttük
A DPI fidesz flotta szolgáltatója a Telenor, míg a TarifaExpert flotta mindhárom szolgáltatóval kapcsolatban van, így köthetsz Telekom, Telenor vagy akár Vodafone flotta tarifát is.
Védve vagy az áremelésekkel szemben
A fidesz flottában védve vagy az áremelésekkel szemben, hogyha hűséggel kötsz szerződést.
A tarifaexpert flottatagok is hívószámukat megtartva kiléphetnek a flottából, hogyha áremelés következne be.
Olcsó mobilnetet tudsz venni a csomagokhoz
Mindkét flotta esetében a lakossági csomagokhoz képest kedvezményes mobilnet csomagokat rendelhetünk.
Részletes számlát kapsz a szolgáltatótól
Mindkét flotta esetében megkapod az eredeti számlát a szolgáltatótól és számlarészletezőt is kérhetsz.
Hogyan tudom megrendelni?
TarifaExpert Telekom flotta
A Telekom flottát azoknak ajánljuk, akik a lehető legjobb havidíj és percdíj mellett akarnak telefonálni. A csomagok ára nagyon kedvező, illetve a tarifában foglalt percek is sok beszélgetést tesznek lehetővé.
Ha sokat beszélgetsz, akkor ebben a flotta csomagban van a helyed.
TarifaExpert Telenor flotta
A Telenoros flotta csomagokat azoknak ajánljuk, akik sokat neteznek a mobiljukon és 2-3-4 vagy akár 7-13 GB netre vágynak.
A versenyképes havidíjon és percdíjakon kívül a Telenor flotta csomagjai az olcsó mobilnet miatt versenyképesek, így aki sokat netezik ezt a flottát érdemes választania.
Igényed esetén Korlátlan 4G sebességű mobilnetet is tudunk aktiválni, korlátozások nélkül. A Telenor kérésére ezeket a piacinál jóval kedvezőbb árú csomagokat csak regisztráció után tudod megrendelni.
Ha érdekelnek a csomagok válaszd az “okos csomagok” oszlopot és kérj visszahívást.
DPI Fidesz flotta
Ha a DPI fidesz flottához szeretnél csatlakozni, akkor első körben be kell menned egy hozzád közeli Fidesz irodába, ahol meg kell adnod az adataidat. Mivel a flotta tulajdonosa a Fidesz, ezért minden igényt ők bírálnak el, viszont szinte minden esetben engedélyezi a Fidesz, hogy csatlakozhass a flottához. a href=”http://www.fidesz.hu/szervezeti-kereso/” target=”_blank” rel=”noopener”>A Fidesz irodák elérhetőségét itt következő találod
Miután a Fidesz jóváhagyta a csatlakozásodat az adatok továbbításra kerülnek a Mobil Force Kft. részére, aki továbbítja neked a csomagok adatait és tájékoztatást az a szerződéses feltételekről.
Kerüld el a problémás flottákat
Akiknek már a webes felületén is látszik, hogy összeszedetlenek-pontatlanok, akkor azt kockáztatod, hogy a szerződéskötés után is problémáid lesznek vele, legyen szó számlapanaszról vagy szolgáltatások megrendeléséről. Mindenképpen körültekintően válassz szolgáltatót, mivel a jó percdíjak miatt több évig náluk akarsz majd maradni.
Mit gondolsz, te csatlakozni fogsz flottához? Volt már tapasztalatod valamilyen flottával? Írd meg véleményed alul.
207 thoughts on “DPI Fidesz flotta információ és megrendelés”
Comments are closed.